Ige:

Olvasd Zsolt 18,1-7.

Folytatjuk a sorozatot a Szt. Sz.-ről. Most is arról lesz szó, mint a múlt alaklommal, hogy mit tanulhatunk abból, ami Dáviddal történt, vagy amit Dávid tett, miután az Úr Szelleme reá szállt és rajta maradt. Most a hangsúlyt arra az időre tesszük, amikor Saul üldözte. Sokat tanulhatunk Dávid viselkedéséből.

Dávid sok üldöztetésen, próbán ment át. Nincs rá idő, és nem is szükséges mindent elmondani. Inkább arra figyeljünk, hogyan élte ezt meg Dávid, és mit végzett benne a Szt. Sz., mire odáig jutott, amit az alapigében olvastunk, hogy az Úr megszabadította őt minden ellenségének kezéből, és a Saul kezéből.

1.) 1Sám 19. r.: Dávid kitért Saul dárdája elől és elmenekült. Mikor a gonosz szellem megszállta Sault, és Dávid hárfázott, akkor Saul a dárdával a falhoz akarta szegezni. Saját kezűleg akarta megölni. Dávid ekkor elmenekült.

Ez is tanulságos. Az Úr Szelleme menekülésre indította. A menekülés nem a gyávaság jele volt. Vannak helyzetek, amikor nekünk is menekülnünk kell. Pl. bűnre csábító helyzetekből és emberektől. József menekült Potifár feleségétől. Meneküljünk mi is ilyen helyzetben. Péld 1:10 Fiam, ha a bűnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédüket. Menekülj el!

2.) Dávid Sámuelhez menekült. Sámuel körül próféták voltak, akiknek ő volt az elöljárójuk. Saul háromszor küldött követeket, hogy fogják meg Dávidot. Különös, amit Isten Szelleme tett. Rászállt a Saul követeire, prófétáltak, és Dávidot nem tudták elfogni. Ekkor maga Saul ment oda, de rá is az Úr Szelleme szállt, ő is prófétált, és nem bánthatta Dávidot. De a Szt. Sz. nemcsak megakadályozta gonosz tervét, hanem meg is szégyenítette Sault: levetette a ruháit, és egész nap, egész éjjel meztelenül feküdt.

Tanulság: Isten gyermekeinek ma is védelem az a testvéri, gyülekezeti közösség, ahol Isten Szelleme lakozik. Megvéd minket is a sátáni támadások ellen, és leleplezi és megszégyeníti a gonoszok terveit. Éljünk ezzel a lehetőséggel, és gyakoroljuk Isten gyermekeivel a közösséget ott, ahová az Úr helyezett!

3.) 1Sám 20. r.: Dávid Jonathánnal találkozott. Az igazi jó baráttal.

Jonathán megbizonyosodott arról, hogy az apja, Saul már elvégezte, hogy megölje Dávidot, mert amikor Jonathán védelmébe vette barátját, Saul utána dobta a dárdáját. Azután a mezőn elbúcsúztak egymástól. 41b: megcsókolták egymást, és együtt sírtak, mígnem Dávid hangosan zokogott.

Különös Isten útja! Egy időre mindenkit elvett Dávid mellől, az egyetlen barátját is. Ez a fájdalom is kellett ahhoz, hogy csak az Úr maradjon számára az egyedüli támasz! Hasonló történt Pál apostollal is: 2Tim 4:16-17 Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nekik. De az Úr mellettem állott, és megerősített engem. Az Urat is elhagyták a Gecsemánéban: Máté 26:56b Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának. De a legfájdalmasabb az volt, hogy bűneink miatt az Atya is elhagyta. Mással ez nem történt meg! Sem Dáviddal, sem az apostolokkal, sem velünk.

Ha az Úr szükségesnek tartja, minket is elhagynak emberek. Egyik akarata ellenére, mint Jonathán, másik hűtlenül, de az Úr nem hagy el. 102. ének egyik sora: Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled, töröld le könnyedet, az Úr szeret.

4.) Ezt követően Dávid Nóbba ment Akhimélek paphoz, hogy eleséget kérjen tőle. Szentelt kenyeret kapott, mert nem volt más. Itt volt Góliát kardja is, amit Dávid magához vett, mert fegyvere sem volt. Így lett Dávid földönfutó, és még itt is árulóval találkozott, az edomita Doéggal, aminek az lett a következménye, hogy Saul Doéggal gyilkoltatta meg Akhiméleket, 85 papot, majd kiírtatott Nóbban minden embert és barmot. Csak Abjáthár, Akhimélek pap fia menekült meg.

Mit írt erről Dávid? Olv.52. zsolt. végig. Dávid Istenben bízott, de Doég nem Istent fogadta erősségévé, hanem ereje a gonoszságában volt! Dávid tudta, hogy Isten kigyomlálja Doégot, de őt meg fogja tartani. Ezért így zárta a zsoltárt: Olv. 11.v.

Tanulság: A Szt. Sz. nehéz időkben is arra biztat minket, hogy bízzunk Istenben. Bízzunk, ha egyedül maradtunk, bízzunk, ha ellenségeink romlásunkra törnek! Bízzunk, ha környezetünkben olyan dolgok történnek, mint Nóbban az a vérengzés!

5.) Ezután Dávid a filiszteusok közé ment, Gáthba. Innen való volt Góliát. Azt gondolhatta, hogy az ellenség földjén nem éri utol Saul. De Gáth királyának, Ákhisnak a szolgái felismerték. Dávid megrémült, és úgy viselkedett, hogy Ákhis azt mondta: 1Sám 21,14-15: Íme látjátok, hogy ez az ember megőrült, miért hoztátok őt hozzám? Szűkölködöm-e őrültekben, hogy ide hoztátok ezt, hogy bolondoskodjék előttem? Így menekült meg a filiszteusoktól.

Mit írt erről Dávid az 56. zsoltárban? 1.v.: Dávidnak miktámja; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban. 4.v.: Mikor félnem kellene is, én bízom te benned. 12.v.: Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nekem? Ez a Szt. Sz. biztatása, erősítése! Ugyanakkor a lelke szenvedett: 9.v.: Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-e azoknak számát?

A Szt. Sz. minket is erre a bizalomra tanít, és arra, hogy nehézségeinkről az Úrnak beszéljünk, mert Ő számon tartja bujdosásunk könnyeit!

6.) Dávid utána Moáb földjére ment a szüleivel együtt. Moáb királya Dávidot barátságosan fogadta. Emlékezzünk, hogy Dávid dédanyja, Ruth moábita volt. De itt az Úr szólt hozzá Gád próféta által: 1Sám 22,5: eredj és menj el Júda földére!

Milyen nagy Isten kegyelme! Útba igazította, hogy ne a filiszteusok és ne a moábiták közé meneküljön. Maradjon a saját földjén, Júdában!

Tanulság: A Szt. Sz. minket is arról győz meg, hogy ne meneküljünk el a helyünkről akkor sem, ha nehéz! A Bibliában sok esetet olvashatunk arról, hogy kárt vallottak, akik nem maradtak a saját földjükön. Éppen Ruth férje, sógora és apósa is Moáb földjén halt meg, amikor az éhség elől oda menekültek. Ne hagyjuk el országunkat, családunkat, sem azt a gyülekezetet, ahová Isten helyezett. Akkor sem, ha ott pillanatnyilag nehéz! A nehézség által nevel és benne áld meg az Úr!

7.) Ezek után még sokfelé bujdosott Dávid, de már csak két olyan esetet említek, amikor megölhette volna Sault, és nem tette, mert félte Istent, és Sault a nyomorúságában is Isten felkentjének tekintette. 1Sám 24.r. ír arról, mikor Saul abba a barlangba ment be a szükségét végezni egyedül, ahol Dávid rejtőzött az embereivel együtt. Bár biztatták, hogy ölje meg Sault, az Úr adta a kezébe, de ő nem tette. A második alkalommal az Úr bocsátott olyan mély álmot Saulra és embereire, hogy Dávid elvihette a fejétől a dárdáját és a vizes korsót. Abisai volt vele, és ő le akarta szúrni Sault, de Dávid nem engedte. 1Sám 26,9-10: Ne veszesd el őt! Mert vajon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?! És monda Dávid: Él az Úr, hogy az Úr megveri őt! Vagy eljön az ő napja és meghal, vagy pedig harcba megy és [ott] vész el! Vagyis Dávid nem állott bosszút önmagáért, hanem a Szt. Sz. által azt tette, amire minket is int az Úr: Róm 12:19 Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.

7.) Végül tanuljunk az alapigeként felolvasott 18. zsoltárból! Eljött az a nap, amikor Isten megszabadította minden ellenségének a kezéből, és Saul kezéből.

A mi életünkben is jöhet olyan idő, amikor nyugodtan élhetünk. De ha ezen a földön nem is lesz ilyen, az Úrnál már nem lesz ellenség! Akkor dicsérjük az Urat, és a mi szívünkből is ez tör fel, ami Dávidéból: Szeretlek Uram, én erősségem!

Milyen jó, ha már most, a földi életünkben is így van. Lehetnek ugyan ellenségeink: emberek, e világ sátáni szellemisége, levegőbeli hatalmasságok, vagy maga a Sátán is, de az Úr minket már megszabadított minden ellenségünk kezéből. Szellemben már most szabadok vagyunk! Ha ezt megéljük, akkor mi is azt mondjuk, amit Dávid, mert bennünk ugyanaz a Szellem van, mint ami Dávidon volt:

Olvasd alapige 5-7.v.: Igen, a halálban voltunk. Az istentelenség árja borított el, de amikor az Úrhoz kiáltottunk, Ő meghallgatott, és Szabadítóul Fiát küldte el!

Olvasd alapige 17-18.v.: Fiában, J. Kr.-ban nyúlt utánunk, és megszabadított.

Olvasd alapige 50.v.: Akik megtapasztalták Isten szabadítását, azok hálásak Neki!

Befejezés:

Miért engedte bele Isten Dávidot ilyen sok nyomorúságba, üldözésbe, szenvedésbe, ha a végén kiszabadította? Nem egyszerűbb lett volna, ha bele sem engedi?

Saját- és szeretteink élete felől is felmerülhet ez a kérdés a szenvedéseink között. Miért döntött így Isten, ahogy az Ige mondja?: Zsolt 34:20 Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr. Vagy: Ján 16:33b E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én meggyőztem (= legyőztem) a világot. Ha az Úr legyőzte, és minden bajból kiment, akkor miért van nyomorúságunk e világon?

Olvasd Jer 48:11 Nyugodtan élt Moáb, és nem változott. A nehézségeink azért vannak, hogy változzunk, ne maradjunk olyanok, amilyeneknek születtünk!

Csak a próbák és szenvedések közt vagyunk képesek Kr. képére átformálódni. Minket most nem üldöznek, mint Dávidot, de van más szenvedésünk. Milyen sok testvérünk szenved betegségben, testi és lelki fájdalmak vagy megaláztatások közt, kiszolgáltatott helyzetben. Így formál az Úr, aminek földi és mennyei kihatása van:

1. E földi életben Dávidnál az Úr elérte, amit a 2Sám 23,2-3a-ben olvashatunk: Az Úrnak szelleme szólott általam, és az ő beszéde az én nyelvem által. Izraelnek Istene szólott, Izraelnek kősziklája mondá nekem. Vagyis a szenvedés tehet alkalmassá arra, hogy Isten szóljon hozzánk, az Úr Szelleme által megértsük, és tovább tudjuk adni Isten Igéjét, üzenetét.

2. A mennyei életre is kihatással van. Ugyanis örökösök vagyunk, Kr.-al együtt mennyei uralkodásra rendelve, mint Dávid nemcsak akkor, hanem az ezeréves királyságban is. Ezért: Róm 8:16-17 Ez a Szellem bizonyságot tesz… hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg. 2Tim 2:12 Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is.

Ó, ezért érdemes vállalni a szenvedést! Hiszen még abban is velünk az Úr! Ámen.